Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#román kormányfő

MTI Világ

Ponta nem plagizált az új testület szerint

A román oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) szakmai bizottsága szerint Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja nem minősíthető plágiumnak - közölte kedden a Mediafax hírügynökség egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva.

MTI Világ

Plagizált a román kormányfő a feloszlatott testület szerint

A plágiumok kivizsgálására hivatott egyik bukaresti testület úgy ítélte meg, hogy Victor Ponta román miniszterelnök plágiumot követett el doktori dolgozata megírásakor, ám a testületet éppen tanácskozása idején feloszlatták - közölte pénteken a román média.

MTI Világ

Lemond a román kormányfő, ha belebukik a plágiumügyébe

Kész lemondani a román miniszterelnök, ha a Nemzeti Etikai Tanács megállapítja vétkességét a plágiumügyben – olvasható az El País című spanyol lap csütörtöki számában megjelent interjúban. Victor Pontát azzal vádolják, hogy doktori disszertációjának több mint felét máshonnan másolta.

MTI Világ

Bűnvádi eljárás indulhat a volt román kormányfő ellen

Bűnvádi eljárás indítását kérte kedden a Romániában kormányon lévő Demokrata Liberális Párt (PD-L) Calin Popescu Tariceanu volt román liberális miniszterelnök ellen, akinek azt róják fel, hogy törvénytelenül adta koncesszióba az ország szénhidrogénben gazdag fekete-tengeri kontinentális talapzatának kiaknázási jogát.

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Dolgozókat toboroz a Mere Magyarországra, és újabb ígéretet tett, mikor nyitja az első itteni üzletét

Megjött a januári nyugdíjadat: az idősek felének 214 ezer forintnál kevesebből kell megélnie

Megjött a januári nyugdíjadat: az idősek felének 214 ezer forintnál kevesebből kell megélnie

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

A kormány nem ragaszkodik a Nélküledet játszó zenélő úthoz, ha a helyieket „valóban” zavarja a hangja

A kormány nem ragaszkodik a Nélküledet játszó zenélő úthoz, ha a helyieket „valóban” zavarja a hangja

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az albertirsai családirtót

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az albertirsai családirtót

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

A Samsung szerint csak grafitpor van a gödi gyár tetején

A Samsung szerint csak grafitpor van a gödi gyár tetején

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Sokkal több, mint kötelező olvasmány: mit kellene tanítani Jókai Mórtól Az arany ember helyett?

Sokkal több, mint kötelező olvasmány: mit kellene tanítani Jókai Mórtól Az arany ember helyett?

A címlapról ajánljuk